üzletkötő
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Hatékonyan értékesíteni csak megfelelő szakembergárdával lehet

Minden cég fennmaradásának kulcsa, hogy hatékonyan piacra vigye az általa gyártott vagy forgalmazott termékét, szolgáltatását. Amint azt tudjuk, ennek a leghatékonyabb és leggazdaságosabb módja az üzletkötők, értékesítési vezetők általi értékesítés. Egy-két jól képzett üzletkötő, értékesítési vezető néhány hónap alatt egy veszteséges céget nyereségessé tud "varázsolni" vagy képes arra, hogy az addigi forgalmat megsokszorozza. Mivel ezt egyre több cég ismeri fel, így egyre keresettebb "árucikké" válnak a magasan kvalifikált értékesítési szakemberek. Ennek köszönhetően a cégek többségének örökös gondot jelent megfelelően felkészült, profi üzletkötőket és értékesítési vezetőket találni.

Kiszámolta már mennyit veszít havonta azzal, hogy nem talál megfelelően képzett és motivált értékesítési szakembereket?
 

Mindnyájan tudjuk, hogy nagyon komoly költségvonzata van megtalálni azokat a szakembereket, akikkel hatékonyan piacra lehet dobni egy terméket vagy szolgáltatást. Anyagilag megterhelő a mindennapos hirdetések fenntartása, valamint azoknak az alkalmazottaknak a finanszírozása is, akik a hirdetésekre jelentkezett üzletkötőkkel, értékesítési vezetőkkel foglalkoznak. Arról nem is beszélve, hogy az újonnan felvett üzletkötőket, értékesítési vezetőket be kell tanítani, ami szintén az Ön, illetve cége bevételét csökkenti.

A tetemes kiadás mellett a helyzetet két tényező is bonyolítja:

a)    Amíg nincs megfelelő értékesítési gárda, addig nincs megfelelő bevétel sem.

b)   Semmi garancia nincs arra, hogy a hirdetésekre jelentkezett üzletkötők, értékesítési vezetők meg is termelik a keresésükre és betanításukra fordított összeget.

Ezt a jelentős költséget, illetve a bevételkiesést Ön kétféle módon tudja megtakarítani:

1. Ha van egy olyan nyilvántartása, ahol azok az ideális üzletkötők, értékesítési vezetők találhatók meg, akik megfelelnek minden követelménynek. Ahonnan megfelelő paraméterek alapján, bármilyen termék vagy szolgáltatás értékesítésére alkalmas üzletkötőket, értékesítési vezetőket egyszerűen csak "leemel a polcról", s azok rögvest beállnak az értékesítésbe, azonnali profitot termelve. Ha azonban nem rendelkezik egy ilyen adatbázissal, akkor...

2. Igénybe veszi a www.salesjob.hu, üzletkötők és értékesítési vezetők kiajánlására szakosodott és hosszú évek tapasztalatával rendelkező sales-ügynökség szolgáltatását.

Ne dobjon ki több pénzt az ablakon! 
 

Amennyiben megengedi, hogy cége számára mi válasszuk ki a legmegfelelőbb üzletkötőket vagy értékesítési vezetőket megbízási vagy sikerdíjért, úgy Önnek többé nem kell hirdetések megszövegezésével foglalkoznia, nem kell elbeszélgetéseket lefolytatnia és nem kell semmilyen kockázatot vállalnia. Ugyanis, mielőtt kiajánlanánk az igénye szerinti területre a megfelelő értékesítési szakembereket, a jelöltek egy szakmai felmérésen esnek át.

Azt, hogy a jelölt ténylegesen a tevékenységét meghatározó tényezők alapján legyen kiválasztva, egy magasan kvalifikált szakembergárda garantálja. Hr diplomával és több éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársaink, az üzletkötők, értékesítési vezetők kiválasztásánál felmérik az üzletkötő, vagy értékesítési vezető elméleti és gyakorlati tudását, tesztelik a személyiségét, a hozzáállását és a motiváltságát. A különböző tesztek mellett, próbaeladásokat is végeztetnek a jelöltekkel.

E nagyon alapos felmérés után az értékesítési szakemberek szigorúan szakmai alapon kerülnek kiválasztásra. Ellentétben azokkal a fejvadász cégekkel, akik minden szakmában "jártasak", mi kizárólag az értékesítésben dolgozó szakemberek kiválasztására, szűrésére rendezkedtünk be. Ezért tudunk a piacon egyedülálló módon pénz-visszafizetési garanciát vállalni az általunk kiközvetített értékesítési szakemberekre.

Azok az értékesítési szakemberek, akiket kiajánlunk, már átestek egy olyan szűrőn, ami garantálja, hogy csak a legjobbak kerüljenek a cégéhez.
Mi rendelkezünk azzal a nyilvántartással, ahol 5.400 fős letesztelt értékesítési szakember várja, hogy a legkülönfélébb területre kiközvetítsük őket. Önnek csupán közölnie kell velünk, hogy milyen területre, milyen kvalitású üzletkötőket, értékesítési vezetőket kíván beállítani és mi az összes ezzel járó munkát elvégezzük Ön helyett.

Ha ránk bízza, hogy megtaláljuk Önnek a legjobb értékesítési szakembereket, akkor lekerülhet a válláról a toborzás időigényes és költséges feladata. Továbbá, a telefonos előszűrés és az interjúra történő behívás aprólékos munkája sem kell, hogy terhelje Önt. Sőt még a személyes beszélgetés sokszor fárasztó és szakmai felkészültséget igénylő munkáját is átvállaljuk Öntől. Ez azt eredményezi, hogy miközben hozzájuthat a legjobb értékesítési szakemberekhez, időt és jelentős összeget takaríthat meg.

Az üzletkötő a gazdaság motorja és aki a motort beindítja, az az értékesítési vezető...
 

 A legtöbb cég azt a gyakorlatot követi, hogy a jól teljesítő üzletkötőt értékesítési vezetővé lépteti elő. Ez a gyakorlat több veszélyt is rejt magában. Először is, kikerül az értékesítésből a legeredményesebb ember, ami értelemszerűen bevételkiesést eredményez. Másodszor, azért mert valaki jó "eladó" volt, koránt sem biztos, hogy jó vezető is lesz. A vezetés, ugyanúgy ahogyan az értékesítés is, egy szakma, amihez a rátermettségen kívül szakmai tudás, emberismeret és empátiás készség szükséges. Az az üzletkötő, aki a legnagyobb forgalmat bonyolította, nem biztos, hogy rendelkezik ezekkel az adottságokkal.
Sokkal célszerűbb, hogy vezetői munkakörbe olyan személyek kerüljenek, akik fel vannak vértezve a vezetéshez szükséges tudással és talentummal.

Ügynökségünk az értékesítési vezetők megtalálásában is a legkézenfekvőbb megoldást jelenti Önnek. Ugyanúgy, ahogyan az üzletkötőknél, az értékesítési vezetők kiválasztásánál is a legnagyobb körültekintéssel járunk el. Önnek csak azt a területet kell megjelölnie ahová az értékesítési vezetőt szeretné, és mi megkeressük Önnek a legmegfelelőbbet.

Több mint féltucat szakterület közül csakis azt, amit Ön óhajt...

Amennyiben az alábbi területek (vagy az itt fel nem soroltak) valamelyikére, termékek, vagy szolgáltatások értékesítésére keres üzletkötőt, illetve értékesítési vezetőt, úgy mi garantáljuk, hogy a legjobbakat ajánljuk ki Önnek:

  • Műszaki területre értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Számítástechnika területre értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Biztosítás - Pénzügy területre értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Egészségügyi területre értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Képzés/Oktatási területre értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Fogyasztási cikkek értékesítésére értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Hirdetési területre értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Reklám, marketing, vagy nyomda vagy ahhoz kapcsolódó értékesítésre értékesítőt/értékesítési vezetőt
  • Boltba, üzletbe bolti eladót/értékesítőt/értékesítési vezetőt/üzletvezetőt
  • Bármely ágazatba értékesítőt/értékesítési vezetőt

Mivel a Salesjob kizárólag értékesítési szakemberek közvetítésére szakosodott, ezért nálunk a legszélesebb körben találhatja meg azt a szakmai gárdát, amellyel a leghatékonyabban értékesítheti a termékét vagy szolgáltatását. Az általunk kiajánlott üzletkötők és értékesítési vezetők a lehető legrövidebb idő alatt megtermelik Önnek azt az összeget, amibe kerültek. Természetesen, az általunk kiközvetített értékesítési szakemberekért garanciákat is vállalunk.
 


 

Ne habozzon, vegye fel velünk a kapcsolatot és közölje igényeit, hogy mihamarabb  megtaláljuk Önnek a megfelelő értékesítési szakembert, szakembereket, akivel vagy akikkel fellendítheti cége forgalmát.
        
                                                       MEGRENDELÉS ITT!


Csak akkor fizet, ha sikerült választania

Önnek lehetősége van arra is, hogy akár sikerdíjas konstrukcióban bízzon meg minket, hogy megtaláljuk az Önnek legmegfelelelőbb üzletkötő, vagy értékesítési vezető munkatársakat. Ebben az esetben Ön csak akkor fizet, ha sikerült az általunk bemutatott jelöltekből kiválasztania azt, akivel szívesen dolgozna együtt, akiről úgy gondolja, hogy tapasztalatban, ügyfélkörben nagy segítségére lesz.

Különlegességek, garanciák
 

Teljes biztonsággal veheti igénybe szolgáltatásunkat, mert mind az árképzést, mind a kiajánlást tekintve igyekeztünk a legmesszebbmenőkig figyelembe venni az Ön érdekeit.

Árainkat úgy alakítottuk ki, hogy az egyrészt versenyképes legyen a piacon, másrészt  mielőbb megtérüljön Önnek az üzletkötők vagy értékesítési vezetők kiajánlásának költsége. Eddigi visszajelzéseink azt mutatják, hogy partnereink egyaránt elégedettek voltak az árral és a megtérülési idővel is.

Tekintettel arra, hogy a Salesjob kizárólag értékesítési szakemberek kiajánlására specializálódott, így garantáltan csak olyan értékesítési szakembereket közvetítünk ki, akik az előzetes felmérések alapján megfelelnek azoknak a paramétereknek, amiket Ön előzőleg megjelölt nekünk.  

"Teljesen elégedettek vagyunk. Bőven megtérült az a befektetés, amelyet a salesjob.hu–nak fizettünk ki megbízási díjként. Tettre kész, elhivatott, valóban dolgozni akaró és nem utolsó sorban bevételt is termelő üzletkötőket kaptunk Garancsy Úréktól. Több, mint fél éve folyamatosan kerestünk üzletkötőket, de sikertelenül. Áttörést hozott végre a salesjob.hu üzletkötőportállal való együttműködés. Ha valaki nem akar több felesleges keresést, pénzkidobást, a salesjob.hu –t ajánlom."

Révész Sándor
ügyvezető igazgató, Lang Servcom S.R.L.
Elérhetőség: 06-30-347-3606

Ahhoz, hogy Ön teljes biztonsággal vehesse igénybe a szolgáltatásainkat, a következő díjmentes garanciákat építettük be szolgáltatási rendszerünkbe:

Pénz-visszafizetési garancia

► Amennyiben nem kapja meg a honlapunkon megjelölt határidőig, az   elvárásainak hiánytalanul megfelelő értékesítőket, vagy értékesítési vezetőket, úgy haladéktalanul visszafizetjük Önnek, a cégünknek kifizetett megbízási vagy sikerdíjat.

Cseregarancia

A kiközvetített munkatársak mellé 365/730 napos cseregaranciát biztosítunk. Ez azt jelenti, hogyha Ön elégedetlen az általunk kiközvetített  üzletkötővel, vagy értékesítési vezetővel, akkor egy, illetve két éven belül díjmentesen - akár többször is  - azonnal egy másik üzletkötőre, vagy értékesítési vezetőre cseréljük.

Bevétel-garancia

►Amennyiben megrendeli tőlünk értékesítőjét, vagy értékesítési vezetőjét, úgy az új munkatársak beszámoltatási és fizetési rendszerét úgy alakítjuk ki Önnek, hogy azzal a lehető legtöbb bevételt hozza az új sales-es, vagy értékesítési vezető, a lehető legköltséghatékonyabb juttatásért cserébe.

Határidő-garancia

►  Garantáljuk, hogy amennyiben nem találunk határidőre az elvárásainak megfelelő munkatársat, részünkről az addig kifizetett megbízási díj teljes egészében, kamatokkal együtt visszafizetésre kerül, vagy a sikerdíjra nem válunk jogosulttá.

Eladási-garancia

► Minden megrendelt értékesítő, vagy értékesítési vezető mellé 3x1 napos díjmentes oktatást nyújtunk azért, hogy az újonnan induló munkatársak úgy induljanak el az értékesítésben, hogy ismerik a legjobb eladási fortélyokat, melyekkel a lehető legtöbb eladást érhetik el.

Folyamatossági-garancia

►   Az "egyet fizet kettőt kap" elve alapján, vállaljuk, hogy a szerződésben meghatározott x fő üzletkötő vagy értékesítési vezető mellé, további x fő üzletkötőt vagy értékesítési vezetőt biztosítunk, hogy Ön az értékesítést biztosan el tudja indítani, illetve az értékesítés folyamatos legyen.

Használja ki ezt az alkalmat és vegye igénybe szolgáltatásunkat ezen garanciák mellett!  Adja meg elérhetőségét, és munkatársaink a lehető leghamarabb felveszik Önnel a kapcsolatot. Ne feledje: hatékonyan értékesíteni csak megfelelő szakember gárdával lehet, és mi arra szakosodtunk, hogy biztosítani tudjuk Önnek a legmegfelelőbb üzletkötőket és értékesítési vezetőket.

                                                        MEGRENDELÉS ITT!

Amennyiben többet szeretne megtudni cégünkről  és  érdekli rendszeresen frissülő, értékesítést és vállalatvezetést segítő tananyagaink, illetve az értékesítési szakma legfrissebb hírei (trendek, bérek, stb.), akkor jelentkezzen ingyenes hírlevelünkre.  

                                                HÍRLEVÉLRE FELIRATKOZÁS ITT

Üdvözlettel:
Garancsy Gergő
Ügyvezető igazgató
Innovator Csoport Kft. 

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A Magyarországon dolgozó értékesítési szakemberek többsége nem is tud arról, hogy vannak olyan cégek, ahol megfizetik, és meg is becsülik őket.

Minthogy az értékesítés nagyon feszített tempójú elfoglaltság, ezért az üzletkötőknek és értékesítési vezetőknek igencsak kevés idejük marad megtalálni ezeket az "álomcégeket". Mivel az értékesítésben dolgozók többségének nincs ideje naponta hosszú órákat, álláshirdetések böngészésével tölteni, ezért többnyire lemaradnak a jó lehetőségekről.

A ma Magyarországon dolgozó értékesítési szakemberek jelentős többsége nem is tud arról, hogy léteznek olyan cégek, ahol megfizetik, és meg is becsülik őket. Ahol olyan terméket vagy szolgáltatást kell piacra dobniuk, ami miatt nem kell szégyenkezniük, és  attól sem kell tartaniuk, hogy a jutalék kifizetése előtt szerződést bontanak velük. Továbbá, ahol egészséges szemlélettel bírnak, és a vevő érdekeit tekintik elsődleges szempontnak.  

Vannak, akik pont az Ön szakmai tudását szeretnék kamatoztatni...

Habár napjainkra már kis hazánkban is kifejlődött egy olyan jól képzett szakembergárda, ami a legszigorúbb elvárásoknak is megfelel, mégis az értékesítési szakemberek megítélése még mindig a kezdeti gyerekbetegségek alapján történik. Ez a szemlélet kiváltképp akkor érzékelhető, amikor egy üzletkötő, értékesítési vezető egy cég álláshirdetésére jelentkezik. Az átlagos cégek - tisztelet a kivételnek - előnytelen szerződéseket kínálnak a munkára jelentkezőknek, és legyünk őszinték, gyakran még ezeket az előnytelen szerződéseket sem tartják be.

Amíg a fejlett kereskedelmi kultúrával rendelkező országokban egy üzletkötő, értékesítési vezető az elithez tartozik - mind anyagilag, mind társadalmi megítélésben - addig itthon, egy nagyon szűk réteget leszámítva, az üzletkötő, értékesítési vezető nem lehet büszke arra, hogy ő ezt a szakmát képviseli. Amíg az említett országokban az újkori milliomosok nagy többsége az értékesítési szakma valamilyen képviselője, addig ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren az üzletkötők, értékesítési vezetők időnként még a számláikat is alig tudják kifizetni.

Ezzel szemben, az üzletkötők, értékestési vezetők joggal vágynak arra, hogy az őket foglakoztató cégek egyenrangú partnerként viszonyuljanak hozzájuk. Ott van az a természetes igényük, hogy megkapják a megfelelő anyagi és erkölcsi elismerést, hogy letáborozhassanak egy olyan cégnél, ahol végre hosszútávon gondolkodhatnak. Az értékesítési vezetők egy árnyalattal jobb megítélés alá esnek, de ez koránt sem jelenti azt, hogy ők mindig a legideálisabb körülmények között tudnak elhelyezkedni.

Bizonyára Önnek is ismerősek ezek a felvetések. Valószínűleg Ön is szeretne egy olyan cégnél dolgozni, ahol számítanak az értékesítési szaktudására és ezt képesek megfelelő módon honorálni.

Számos cég felismerte már az üzletkötők, értékeseítési vezetők kimagaslóan fontos szerepét, és nélkülözhetetlen jelenlétüket a gazdaságban. Ezek a cégek tudják, hogy az üzletkötő, értékesítési vezető a katalizátor, aki képes összehozni a keresletet a kínálattal. Ráadásul, mindezt nulla reklámköltségen. Így aztán ezeknél a cégeknél az üzletkötő, értékesítési vezető nagyon előnyös feltételek mellett végezheti a munkáját.

Hol lehet megtalálni azt a céget, ahol az üzletkötő, értkesítési vezető tisztességes anyagi juttatást, munkáját segítő eszközöket, és megbecsülést kap cserébe a munkájáért?

Meglehet, hogy most kicsit keserűen legyint, és azt mondja: "sehol! Ilyen csak a mesében van! De, ha volna is, nem lehetne megtalálni." Lehet, hogy a mesékben is szerepel az "álomcég" ahol megbecsülik az üzletkötőt, értékesítési vezetőt. Lehet, hogy van olyan mese, ami arról szól, hogy egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy olyan cég, ahol szívesen dolgoztak az üzletkötők, értékesítési vezetők, ahol a fluktuáció kifejezést csak a szótárból ismerték… Lehet, hogy létezik ez a mese, nem tudom. Azt viszont nagyon határozottan állíthatom, hogy szép számban vannak tisztességes cégek, ahol jó értékesítési szakembernek lenni. Továbbá, azt is állítom, hogy ezután véget vethet a reménytelen keresésnek!

Mostantól az Ön számára is elérhetőek ezek a cégek. Sőt, nem is Önnek kell megtalálnia, mert mi arra szakosodtunk, hogy megtaláljuk Önnek ezeket a cégeket.

A www.salesjob.hu üzletkötők és értékesítési vezetők kiajánlására szakosodott és hosszú évek tapasztalatával rendelkező sales-ügynökség, melynek létrehozói azt tűzték zászlajukra, hogy átvállalják az üzletkötők és értékesítési vezetők helyett az időt és pénzt rabló keresést és megtalálják nekik az úgynevezett "álomcéget". A Salesjob kapcsolatban áll több száz olyan céggel, akik az általuk gyártott, illetve forgalmazott árukat, szolgáltatásukat üzletkötők, értékesítési vezetőik útján akarják értékesíteni. Ezek a cégek rendszeresen érdeklődnek a Salesjob-nál katalogizált üzletkötők és értékesítési vezetők iránt, keresve a számukra legmegfelelőbbet.  

Ha Ön üzletkötő vagy értékesítési vezető és szeretné megtalálni azt a céget, ahol kibontakoztathatja szakmai képességeit, akkor erre most megvan a lehetősége.

Mindössze annyi a dolga, hogy elküld nekünk egy szakmai önéletrajzot, valamint az alábbi jelentkezési felületet kitöltve, feliratkozik egy elbeszélgetésre. A többi már a mi dolgunk. Munkatársunk megkeresi és egyeztet Önnel egy időpontot, melynek az a célja, hogy felmérjük szakmai adottságait annak érdekében, hogy az Ön számára lehető legideálisabb céghez tudjuk kiajánlani. Miután elkészítettük a szakmai profilját, felkerül egy olyan adatbázisba, ahonnan az Ön szakterületén működő cégeknek tudjuk kiközvetíteni. 

ÖNÉLETRAJZ FELTÖLTÉS ITT - MEGHALLGATÁSRA JELENTKEZÉS ITT

Ön azáltal, hogy ezeket a sorokat olvassa, olyan lehetőséghez jutott, aminek kiaknázása gyökeresen megváltoztathatja szakmai előmenetelét, illetve ennek vonzataként az anyagi helyzetét is. A Salesjob azon túl, hogy a legjobb cégek számára elérhetővé teszi Önt, még arra is ügyel, hogy szakmailag is fel tudjon nőni a magasabb elvárásokhoz.

Lehetőséget biztosítunk Önnek különböző szakmai előadásokon  való részvételre, illetve segítségünkkel hozzájuthat olyan szakmai anyagokhoz, melyek hozzásegítik ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalon tudjon értékesíteni.

A Salesjob segítsége nélkül, önnek naponta több száz forintjába kerülne megvenni az álláshirdetéseket tartalmazó lapokat, nem beszélve arról az időről, amit a munkájától kellene elvonnia. És ha esetleg találna egy jónak tűnő hirdetést, mire megtörténik az elbeszélgetés, addigra kiderül, hogy más kapta meg a lehetőséget és kezdődik minden elölről. Mi nem csak a drága újságok árát takarítjuk meg önnek, de a kereséssel, telefonálgatással, utazgatásokkal járó kellemetlenségtől is megkíméljük, ráadásul mindezt díjmentesen. Megkeressük az Ön szakmai és emberi adottságainak legmegfelelőbb céget, ahová aztán kiajánljuk. Önnek tényleg semmi dolga nincs azon felül, hogy elküldi a szakmai önéletrajzát és jelentkezik egy elbeszélgetésre. Szakmai önéletrajzát ide kattintva tudja elküldeni.

Amennyiben komolyan szeretne egy olyan céget találni, ahol megvalósíthatja az álmait, érdekli friss, aktuális állásajánlataink, híreink, folyamatosan frissülő  értékesítést segítő tananyagaink, most itt jelentkezhet hírlevelünkre.

HÍRLEVÉLRE FELIRATKOZÁS ITT

Üdvözlettel:
Garancsy Gergő
Ügyvezető igazgató
Innovator Csoport Kft. 


Szavazás

Lélekben már felmondtál a munkahelyeden?:
CAPTCHA
Ellenőrző kód
4 + 4 =
Solve this simple math problem and enter the result. E.g. for 1+3, enter 4.
PageRank Kereső optimalizálás